Bill Gates (teljes neve: William H. Gates) a Microsoft alapítója. 1955-ben született Seattle-ben (apja sikeres ügyvéd, anyja az egyik bank elnökségi tagja), programozni 13 éve korában kezdett. Egyetemi tanulmányait a Harvardon kezdi meg, de nem fejezi be, 2007-ben kap tiszteletbel diplomát. Tanulmányait a Microsoft megalapításáért hagyja ott, 1975-ben: gyerekkori barátjával, Paul Allennel együtt a PC-szoftverek fejlesztésében lát meg nagy lehetőségeket - erre épült fel a teljes Microsoft birodalom. Az első jelentős siker az MS-DOS operációs rendszerhez kapcsolódik, amelyet készen vettek egy másik cégtől, de átszabták az IBM által gyártott PC-kre. Gates 2006-ig a Microsoft igazgatója, 2008-ban véglegesen visszavonul és csak a tanácsadói posztot fogadja el. Vezetői stílusát agresszívként, gúnyolódóként szokás jellemezni, a Microsoft piacvezetői pozícióját bármilyen áron képes megvédeni, még akkor is, ha többször etikátlannak nevezik, és számtalan pert akasztanak a nyakába. A Microsoft igazgatása mellett Gates szerteágazó tevénységet folyatott: 2 könyvet (The Road Ahead és Business @ the Speed of Tought címeken) is publikált, amelyek azonnal bestsellerek lettek, az egyik cége kockázati tőkebefektetéssel foglalkozik (tőkehiányban szenvedő, de ígéretes vállalkozásokat finanszíroz), a másik pedig a web legnagyobb digitális archívumát fejleszti a vizuális alkotások terén. Mindemellett a jótékonykodást sem hanyagolja el: feleségével alapítvány hoztak létre, amely különféle segélyakcióiról híres. Gates hobbijai közé az olvasás, a golf és a bridzs tartozik. Jelenleg a világ leggazdagabb embere. |
2010. november 9., kedd
Bill Gates
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése