2013. július 12., péntek

Adat


A számítástechnikában adatnak számít minden, ami a számítógépen használható, számokkal el?állítható és megjeleníthet?. Különbséget kell tenni az adat és a program között: egy program végrehajtandó utasításokat tartalmaz. Ebben az értelemben a számítógépen minden adat, ami nem programkód. Az adat olyan érték, amely egy meghatározott dolog valamilyen jellemz?jére vonatkozik. Az adat önmagában nem értelmes, nem jelent semmit, hanem alkalmazása során tölt?dik fel értékkel - a számítástechnikában a programokkal összekapcsolódva válik információvá.
Az adat típusa szerint lehet: nominális (egyenl?ségi viszony a meghatározó - nevek, telefonszámok), ordinális (kisebb-nagyobb viszony a meghatározó, a rangsor erre a logikára épül), intervallum skálán mért (az els? két típus tulajdonságai mellett az összeadás és kivonás m?veletei is értelmezettek), arány skálán mért (a négy alapm?velet kapcsolatára épül).
Az adatok tárolása a számítógép memóriájában történik, vagy más küls? hordozóeszközökön (USB, CD, DVD, stb.)

2013. július 9., kedd

GTS-Datanet


A GTS-Datanet Távközlési Kft. 1993-ban jött létre a GTS Central Europe leányvállalataként, 2008-ban a Columbia Capital, M/C Ventura és Innova Capital konzorcium tulajdonába kerül.

Internet el?fizetési csomagjai között modemes és ADSL csomagok találhatóak, az utóbbiak csak már létez? telefonel?fizetés esetén rendelhet?ek meg. Meztelen ADSL csomagjaik a Yo! név alatt találhatóak, amelyekhez azonban meg kell tartani a telefonel?fizetést is, tehát csak félig-meddig meztelen.

A cég ezek mellett szerver hosztingot és különféle telefonos szolgáltatásokat is kínál.

El?fizet?i bázisa 60 ezer f? körül mozog, kezdetben közintézmények, cégek voltak az ügyfelei, ma már a lakosság köréb?l is egyre többen csatlakoznak.

Honlap: http://home.datanet.hu

2013. július 6., szombat

DSL szűrő


A DSL sz?r? egy olyan analóg eszköz, amely átengedi az alacsony frekvenciájú jeleket, de kisz?ri a magasakat. Olyan telefonvonalakra szerelik fel, amelyek analóg és digitális jeleket is továbbítanak egy id?ben. A DSL sz?r? nélkül a magas frekvenciájú, digitális jelek vesztenek hatékonyságukból, illetve az adattovábbítást az analóg beszégetések visszhangjai is zavarhatják. Másfel?l a magas frekvenciájú jelek zavarhatják a telefonbeszélgetéseket, illetve egy alapzörejt is okozhatnak. A sz?r? beszerelése általában úgy történik, hogy minden analóg eszközre (telefon, fax, analóg modemek) felszerelik, kivéve a DSL modemeket - ez lesz az egyetlen sz?r? nélküli eszköz. A másik lehet?ség az, hogy az el?fizet?höz érkez? egyetlen telefonvonalat két részre osztják, egyikre felszerelnek egyetlen DSL sz?r?t, majd ezt bontják annyi szálra, ahány analóg készülék van a házban. A másik, sz?r?tlen kábel csatlakozik majd a DSL-modemhez.

2013. július 3., szerda

Eset Smart Security telepítése, bemutatása


AzEset Smart Security program a többszörösen díjnyertes NOD32 vírusirtóra épül? biztonsági szoftver, mely integrált védelmi rendszerei által teszi biztonságossá az internet használatát, alacsony er?forrásigénye miatt pedig (több versenytárs programjaival ellentétben) nem lassítja le a számítógépet.

Gyorsmenü:

  • A rendszer tartalma
  • Telepítés
  • Integrált biztonsági rendszer
  • Vírusvédelem, kémprogramvédelem
  • T?zfal
  • Levélszemétsz?r?
  • Helyreállító lemez
  • Rendszerfelügyelet

Tartalma:

  • vírusvédelem
  • kémprogramvédelem
  • t?zfal
  • levélszemétsz?r? (spamsz?r?)
  • helyreállító lemez készít?
  • rendszerfelügyelet

A rendszer telepítése:

Az Eset Smart Security licenc megvásárlása után letölthet? azhttp://www.eset.hu/letoltesoldalról(30 napos próbaverzióban is elérhet?). Letöltés után a telepít?csomag elindítása során a Telepít? Varázsló vezeti végig a felhasználót a rendszer telepítésén.

Kétféle mód közül választhatunk:

  • Tipikus (ajánlott beállítások)
  • Egyéni (részletes beállítás)

Tipikus telepítés:

Ha nem kívánunka részletes konfigurációval foglalkozni, válasszuk a tipikus telepítési módot, melysorán az alapbeállítások kerülnek alkalmazásra. Ezek maximálisan biztosítják a számítógépvédelmét.

Amennyiben ezt választottuk, megjelenik az automatikus frissítések letöltéséhez szükséges felhasználónevet és jelszót kell megadnunk.

Ha nem rendelkezünk még felhasználónévvel és jelszóval, ezt megadhatjuk kés?bb is.

Második lépésként a Korai Riasztási Rendszert (ThreatSense) kell engedélyeznünk.

Ezen rendszer használatával, és a gyanús fájlok automatikus elküldésének engedélyezésével hozzájárulunka vírusok elleni küzdelemhez

Követket? lépésben akéretlen alkalmazások keresésének engedélyezését végezzük, melyekbiztonsági szempontból nembiztos, hogy veszélyt jelentenek, de ronthatják a számítógép teljesítményét.

A telepítés utolsó lépése annak jóváhagyása, melyet a Telepítés gomb megnyomásával végezhetünk el.

Egyéni telepítés:

Egyéni telepítés során annak tulajdonságai nagy mértékben változtathatók az ajánlott beállításokhoz képest, ezért azok felsorolásával megelégszünk.

A telepítés során megváltoztathatjuk, hogy a

  • szoftver mely könyvtárba települjön,
  • beállítható a használt internetkapcsolat,
  • ha használunk proxi szervert, annak beállításait végezhetjük el, (ezen beállítások az Internet Explorer programból kimásolhatók)
  • az automatikus frissítéskor települ? programösszetev?ket kiválaszthatjuk
  • a frissítések érvénybeléptetéséhez szükséges számítógép újraindítás beállításait,
  • a program beállításainak védelmét szolgáló jelszavas védelmet kérünk-e
  • beállíthatjuk a t?zfal üzemmódját
    • Automatikus üzemmód
    • Interaktív üzemmód
    • Házirend alapú üzemmód
    • Tanuló üzemmód

Az integrált biztonsági rendszer el?nyei:

  • A különböz? biztonsági programok egyetlen kezel?felülettel érhet?k el
  • Moduljai együttm?ködnek, adatokat cserélnek egymással, így biztosítva az alacsony er?forrásigényt.

Vírusvédelem, kémprogramvédelem:

Védelmi rendszere a NOD32-ben is használtThreatSense® technológiát használja. Korszer? védelmet nyújt a

  • vírusok,
  • kémprogramok,
  • trójaiak,
  • rootkitek,
  • férgek,
  • kéretlen reklámprogramok
  • adathalász kísérletek ellen is,
  • figyeli az SSL-kódolású kommunikációt (HTTPS- és a POP3S-protokollokon keresztül érkez? tömörített állományokat is ellen?rzi).

T?zfal:

A t?zfal feladata, mint általában, hogy figyelje a számítógép hálózaton folyó teljes adatforgalmát, megvédve azt a küls? támadási kísérletekt?l.

A szokásos t?zfalfunkciókon kívül könnyen testreszabható, felhasználói szabályokkal b?víthet?, képes úgynevezett tanuló módra, amikor a t?zfal az új alkalmazások kezelésére tanítható. Az összes hálózaton kommunikáló alkalmazáshoz engedélyezési szabályok hozhatók létre meghatározott id?tartamra. Ezen id?tartam lejárta után a felhasználó az interaktív, és a házirend alapú üzemmód közül választhat.

Levélszemétsz?r?:(SPAMsz?r?)

Feladata a kéretlen reklámlevelek kisz?rése, így téve kényelmesebbé az internetes levelezést, biztonságosabbá az internethasználatot.

A 4.0 verzió újdonsága a már megszokott funkciókat kib?víti azzal, hogy lehet?vé teszi a levelez?program címjegyzékének bejegyzéseit engedélyezési vagy tiltólistára helyezését, vagy kizárja ?ket a levélszemét-észlelésb?l. Ezen kívül teljesítménye, memóriaigénye lényegesen kedvez?bbre optimalizált az el?z? verziókénál.
Támogatja immár aMicrosoft Outlook, Outlook Express és Windows Mail levelez?kön kívül, a Windows Live Mail és a Mozilla Thunderbird programokat is.

Helyreállító lemez:

Amennyiben a vírusdefiníciós adatbázis frissítésének elmulasztása, vagy új vírusok megjelenése miatt fert?zött lesz gépünk, annak megtisztításához szükségünk lehet egy helyreállító lemezre. Ennek létrehozását végzi el ez a funkció.

Ezen helyreállító lemezr?l indítva a rendszert, a Smart Security letölti a legújabb frissítést, majd leellen?rizhetjük és kitakaríthatjuk vele a teljes gépet.

(Használatához elengedhetetlenül szükséges aWindows Automatikus Telepítési Csomag (Windows AIK) telepítése, mely a Microsoft oldaláról letölthet?!)

Rendszerfelügyelet:

Az ESET SysInspector nev? rendszerfelügyeleti eszköz segítségévelrészletesen elemezhetjük a rendszerünket.
(futó folyamatokat, hálózatot, rendszerleíró-adatbázist, szolgáltatásokat, meghajtókat)

Forrás: www.eset.hu

2013. június 30., vasárnap

iphone4


iPhone 4 okostelefonAz Apple 2010 júniusában mutatta be az iPhone negyedik generációját. Az okostelefon világpremierjén több mint 1,7 millió készüléket adtak el. Az iPhone4 rendkívül népszer?, pedig a premiert követ?en egy súlyos hiányosság derült ki: a telefonnal vételi problémák adódhatnak, ha a felhasználó nem a "megfelel?" módon tartja.

Az iPhone 4 hardvere nagyobb teljesítmény? el?deinél, a készülék már HD-felbontású videó rögzítésére is alkalmas. További technikai paraméterek:

  • Retina kijelz?, 640x960px
  • Multitasking
  • 5 megapixeles kamera
  • FaceTime Videotelefonálás
  • 3 tengelyes giroszkóp

A IPhone4 Magyarországi premierje 2010. szeptember 23-án zajlik.

Ipad

iPhone App

iPhone Hungary

iPhone 4 teszt

2013. június 27., csütörtök

interface


Csatlakozási felület vagy eszköz.

Két egymástól független rendszer határán létrejöv? aktív felület, mely a számítógép egyes részei (hardver, vagy szoftver), különböz? számítógépek,vagya számítógép és a felhasználó közötti kölcsönös kommunikációt biztosítja.

2013. június 24., hétfő

Hotspotok Budapest V. kerületében


Budapest V. kerületében a következ? hotspotok találhatóak.


Hotspotok Budapest V.kerületében nagyobb térképen való megjelenítése

Név
Cím
Típus
Piknik Szendvics
Budapest
V.ker
Haris köz 1.
Bár
Merlin Nemzetközi Színház
Budapest
V.ker
Gerlóczy utca 4.
Színház
Boutique Hotel Zara
Budapest
V.ker
Só utca 6.
Hotel
Kempinski Hotel Budapest
Budapest
V.ker
Erzsébet tér 7-8.
Hotel
Mellow Mood Central Hostel
Budapest
V.ker
Bécsi utca 2.
Hotel
Szép utca
Budapest
V.ker
Szép utca 2.
Közterület
Gödör Klub
Budapest
V.ker
Erzsébet tér
Pub
Országos Közoktatási Intézet Könyvtár
Budapest
V.ker
Dorottya utca 8.
Könyvtár

Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Szakkönyvtár

Budapest
V.ker
Nádor utca 16.
Könyvtár
Országgy?lési Biztosok Hivatala Könyvtár
Budapest
V.ker
Nádor utca 22.
Könyvtár
Pénzügyminisztérium Szakkönyvtár
Budapest
V.ker
József nádor tér 2-4.
Könyvtár

Vízügyi Múzeum Levéltár és Könyvgy?jtemény Szakkönyvtár

Budapest
V.ker
Sas utca 6.
Könyvtár

Odeon Videó Kiadó és Kölcsönz? Kft. Budapest

Budapest
V.ker
Kossuth Lajos utca 18.
Videotéka
Magyar Államkincstár Szakmai Könyvtár
Budapest
V.ker
Hold utca 4.
Könyvtár

Sapientia Szerzetesi Hittudományi F?iskola Könyvtár

Budapest
V.ker
Piarista köz 1.
Könyvtár
ELTE Egyetemi Könyvtár, Budapest
Budapest
V.ker
Ferenciek tere 6.
Könyvtár
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Könyvtár
Budapest
V.ker
Egyetem tér 1-3.
Könyvtár

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Könyvtár

Budapest
V.ker
Papnövelde utca 4-6.
Könyvtár

ELTE Bölcsészettud. Kar Ókortud. Int. Asszírológiai és Hebraisztikai Tsz.

Budapest
V.ker
Kecskeméti utca 10-12.
Könyvtár

MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Könyvtár

Budapest
V.ker
Reáltanoda utca 13-15.
Könyvtár

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Könyvtár

Budapest
V.ker
Veres Pálné utca 24.
Könyvtár
Pet?fi Irodalmi Múzeum Könyvtár
Budapest
V.ker
Károlyi Mihály utca 16.
Könyvtár
Politikatörténeti Intézet Kht.
Budapest
V.ker
Alkotmány utca 2.
Könyvtár
MTA Filozófiai Kutatóintézet Könyvtár
Budapest
V.ker
Szemere utca 10.
Könyvtár
Nemzeti Feln?ttképzési Intézet Szakkönyvtár
Budapest
V.ker
Akadémia utca 3.
Könyvtár
Flag Teleház
Budapest
V.ker
Alkotmány utca 15.
Teleház
Országos Pedagógiai Könyvtár És Múzeum
Budapest
V.ker
Honvéd utca 19.
Könyvtár
F?városi Bíróság Kvt.
Budapest
V.ker
Markó utca 27.
Állami épület
Magyarországi Unitárius Egyház Könyvtára
Budapest
V.ker
Nagy Ignác utca 2-4.
Könyvtár
Néprajzi Múzeum Könyvtár
Budapest
V.ker
Kossuth Lajos tér 12.
Könyvtár
Országgy?lési Könyvtár
Budapest
V.ker
Kossuth Lajos tér 1-3.
Könyvtár
Országos Idegennyelv? Könyvtár Budapest
Budapest
V.ker
Molnár utca 11.
Könyvtár

A lista folyamatosan frissül.