Depth of Field; azaz mélységélesség, a fotózásban használatos fogalom amely azt jelzi, hogy az adott optika által készített képen a tárgyak mekkora hányada látszik élesen. Minél kevesebb ez a hányad, annál kisebb a mélységélesség. A nagy mélységélesség elsősorban a táj- és panorámafotóknál lényeges, ahol fontos, hogy a kép minden részlete éles legyen. A mélységélesség összefüggésben van a fényerővel, mivel minél kisebb a rekesz (a nyílás amelyen keresztül a fény beérkezik), annál nagyobb a mélységélesség. Ebből következően a nagy mélységélesség nagy fényerőt is követel, ezért kevés fénynél nehezebb ilyen képet készíteni. A kompakt eszközökben – telefon, tablet, PDA – lévő fényképezőgépek kicsi kamerájának általában igen nagy a mélységélessége, mivel itt nehezebb ezt állítani, az objektív kis mérete miatt. A kis mélységélesség, azonban a művész i, sport-, és portréfotózásban nagyon fontos, főleg mivel kisebb fényerőt igényel és a képeken az elmosódott részeknek is fontos szerepe lehet.
2011. február 28., hétfő
2011. február 27., vasárnap
Budapest XXI. kerületi internet kávézók
Budapesten a XXI. kerületben a következő internet kávézók találhatóak:
Budapest XXI.kerületi netkávézók nagyobb térképen való megjelenítése
Név | Cím | ||
Varga Computer | Budapest | XXI.ker | Nap utca 6. |
A lista folyamatosan frissül.
2011. február 26., szombat
Avasmath 80
Az Avasmath 80 egy online (webböngészőben használható) tudományos számológép. A webalkalmazás JavaScript nyelven íródott, és 2008. május 30. óta áll a felhasználók rendelkezésére. Fejlesztője Csetneki Sándor.
Az Avasmath 80 a matematikai alapműveletek mellett képes a klasszikus tudományos számítások elvégzésére (trigonometrikus függvények, logaritmus, stb.), tartalmaz beépített fizikai és matematikai konstansokat, továbbá mértékegység-átváltóként is funkcionál.
Egérrel és billentyűzettel egyaránt használható.
Saját, assembly-szerű programnyelvén (Calprola) programozható is, tehát egyszerű programokat, matematikai-fizikai alkalmazásokat, saját függvényeket írhatunk a számológépre.
Adatlap:
Név: Avasmath 80
Alapítás éve: 2008.
Tulajdonos: Csetneki Sándor
Tematika: számológép, online alkalmazás, tudomány, matematika, javascript
2011. február 25., péntek
Adatbázis
Az adatbázis olyan információgyűjtemény, amely bizonyos szempont szerint van összerendezve, annak érdekében, hogy könnyen kezelhető legyen. Az adatbázisokat tartalmuk alapján is szokták osztályozni (bibliográfiák, szövegesek, numerikusak, képi), de a számítástechnikában inkább szervezési elvük alapján csoportosítják. Így az adatbázisoknak számítástechnikában használt fajtái a hierarchikus, a hálózati, a relációs és az objektumorientált, illetve ezek keverékei. Az adatbázis lényege az, hogy nemcsak az adatokat tárolja, hanem a köztük lévő viszonyrendszert is, amely több szempontot is tartalmaz. Az adatbázis ezek szerint bármikor újrarendezhető, átalakítható.
A leggyakrabban használt adatbáziskezelők az Oracle, MS-SQL, mySQL, Sun Java DB.
2011. február 24., csütörtök
Fájlrendszer
=File System (FS)
A fájlrendszer a fájlok és az azokhoz kapcsolódó metainformációk a háttértárolókön történő rögzítésének szabályait és formáit leíró rendszer.
A legegyszerűbb fájlrendszerek kizárólag különálló adatállományok,fájlok kialakítását teszik lehetővé, míg összetettebb változataikkal ezeket könvytárakba lehet szervezni, és néhány kiegészítő attribútummal tárolni.
A modern fájlrendszerek ezeken kívül naplózási és titkosítási képességekkel is rendelkeznek, valamint lehetővé teszik hozzáférési szabályok és tetszőleges más metainformációk rögzítését a fájlok mellett.
A fájlrendszerek alapvetően három osztályba sorolhatók:
- lemezes fájlrendszerek,
- hálózati fájlrendszerek
- speciális célú fájlrendszerek.
Megkülönböztetünk ezeken kívül adatbázis- és tranzakciós fájlrendszereket is.
Lemezes fájlrendszerek:
A lemezes fájlrendszereket úgy tervezték, hogy a fájlok tárolására a számítógépek adattároló eszközei szolgálnak, amelyek leggyakrabban lemezes egységek. Ezek az egységek közvetlenül vagy közvetett módon kapcsolódhanak a számítógéphez.
Példák: FAT, NTFS, ext2, ext3, ISO 9660, ODS-5, UDF.
Hálózati fájlrendszerek:
A hálózati fájlrendszerek olyan fájlrendszerek, amelyek úgy viselkednek, mint egy távoli fájlelérési protokollal rendelkező kliens, mely biztosítja a szerveren lévő fájl elérését.
Példák: NFS, SMB, AFP
Speciális célú fájlrendszerek:
Speciális célú fájlrendszer alapvetően minden olyan fájlrendszer, amely sem lemezes-, sem hálózati fájlrendszer. Ezek azok közé a rendszerek közé tartoznak, ahol a fájlokat egy szoftver dinamikusan kezeli, egyben biztosítja a kommunikációt a számítógépen futó feladatok és a ideiglenes fájl tárolási terület között.
Bizonyos szempontból speciális célú fájlrendszert használnak a fájl-centrikus operációs rendszerek, mint például a Unix.
Adatbázis-fájlrendszerek:
Egy hierarchikus struktúrában elhelyezkedő, saját jellemzőikkel azonosítható fájlrendszert értünk adatbázis alapú fájlrendszer alatt.
Ilyen fájltípus lehet téma, szerző, vagy egyszerű metaadat is. Ezáltal egy fájl keresése megfogalmazható SQL-ben vagy akár természetes nyelven is.
Tranzakciós fájlrendszerek:
A fájlrendszerek egy speciális csoportja. Adott rendszerben történő minden fájllal kapcsolatos műveletet rögzítenek, melyek valamilyen változást vagy változásokat okoznak a fájlok vagy a diszkek struktúrájában. A legtöbb esetben ezek kapcsolatokat érintő változások, melyeket lehetőség szerint azonos időben kell megváltoztatni.
Operációs rendszerek specifikusságai:
Az operációs rendszerek (1-2 kivétellel) rendelkeznek fájlrendszerrel.
Ténylegesen elkülönült feladat volt a korai mikroszámítógépes operációs rendszerekben a fájlkezelés (lásd DOS és QDOS). Néhány korai operációs rendszerben a fájlkezelő rendszer külön rendszerként volt jelen, ezeket lemezes operációs rendszereknek nevezték.
Némelyik mikroszámítógépen a lemezes fájlkezelőt külön kellett betölteni az operációs rendszer mellé. ezek a korai operációs rendszerek általában csak egy, kizárólag nekik készült fájlkezelő rendszert támogattak, ami általában névtelen volt (például a CP/M, amit „CP/M file system" néven ismerünk).
Ezek miatt szükségessé vált, egy interfész az operációs rendszer, a fájlkezelő rendszer és a felhasználó között. Ez az interfész lehet szöveges vagy grafikus. Ha grafikus, akkor megfelel valamilyen mappaábrázolásnak, ami dokumentumokat és egyéb fájlokat valamint beágyazott mappákat tartalmaz.
Példák:
Linux támogatással rendelkező fájlrendszerek:
- ext Bővített fájlrendszer
- ext2 Második bővített fájlrendszer
- ext3 Az ext2 "metadata journaling"-gel bővített változata
- ext4 Az ext3 fájlrendszer kibővített változata,melyben több a hely a fájlok metaadatainak, egyéb információknak.
Microsoft Windows támogatással rendelkező fájlrendszerek:
- FAT – A DOS által is használt, 12-, 16- és 32-bit táblamélységű rendszer
- NTFS – A Windows NT, a Windows 2000, a Windows XP, a Windows Vista és a Windows Server 2003 operációs rendszerek használják
Mac OS X támogatással rendelkező fájlrendszerek:
- HFS – hierarchikus fájlrendszer, a régebbi Mac OS használta
- HFS Plus – a HFS korszerűsített változata, ez a fájlrendszer egy meta-adatokban bővelkedő és case preserving fájlrendszer.
Kapcsolódó szócikkek
- Fájl
- fájlnév
- Hipertext
- filename
- SMTP
- FTP
2011. február 23., szerda
Egér
Az egér vagy a mouse a számítógéphez csatlakoztatható perifériák egyike. Segítségével a gép asztalán kattinthatunk ikonokra, illetve különféle műveleteket hajhatunk végre a segítségével. Először az Apple használta, aztán széles körben elterjedtté vált a használata, ma már a grafikus felületű operációs rendszerek használata elképzelhetetlen lenne nélküle. Nevét a kisállatot utánzó formájáról és színéről kapta.
Az egér általában egy fém vagy műanyag dobozból, egy kis golyóból (mely az egér mozgatása során elfordulásával 2 optikai elmozdulásérzékelőt forgat), egy vagy több gombból és egy zsinegből (vagy vezetéknélküli adó/vevőből) áll.
A manapság elterjedt egerek nem a fent említett úgynevezett "golyós" elven, hanem optikai elmozdulásérzékelővel működnek, ezzel kizárva a mechanikai meghibásodásokat, javítva az egér pontosságát, használhatóságát.
Az egér működését a képernyő a kurzor jelzi, ami általában egy kis nyilacska. Az egér működése függ attól a felülettől is, amelyen használják, ezért sokan alátétet (mousepad) használnak a zavartalan működés érdekében.
A notebookok és laptopok esetében az egeret a beépített touchpad , vagy beépített hanyattegér (trackball) helyettesíti, de ezekhez a gépekhez is csatlakoztathatunk külső egeret is.
2011. február 22., kedd
FiberNet Kommunikációs Zrt.
A FiberNet Kommunikációs Zrt.-t 1999-ben alapították angol befektetők, 2004 óta a Warburg Pincus tulajdonában van. A cég hírközlési szolgáltatásokat nyújt: kábeltelevízió, telefon és internet előfizetéseket kínál. Magyarország 180 településén van jelen, közel 300 ezer fős előfizetői bázissal rendelkezik.
A Fibernet Zrt. elsőként dobott a piacra kapcsolt szolgáltatási csomagot: a KIT előfizetés magában foglalja a kábeltévé, internet és telefon előfizetést is. Ezek mellett internetet lehet csak kábeltévével venni, vagy önmagában is, de minden díjcsomag csak hűségidővel vásárolható meg, amely min. 1 éves. 2007 óta IP-tv előfizetést is lehet rendelni tőlük.
Honlap: http://www.fibernet.hu
2011. február 21., hétfő
avatar
Az avatar egy 80x80 pixel méretű kép, mely általában a nicknév mellett szerepel, és a user internetes azonosítására szolgál. Az avatarokat eleinte fórumokban használták, majd széleskörű elterjedése során került be más online közösségi területekre (pl. blog, chat) is. Népszerűségük során egyre perszonalizáltabbá váltak, ma a legtöbb helyen a felhasználók saját készítésű avatarokat használhatnak, amivel mind inkább kifejezhetik egyéniségüket.
2011. február 20., vasárnap
Chello
A UPC kábeles internetszolgáltatásának fantázianeve. A márkanevet a UPC 1998-ban vezette be Európában.
2011. február 19., szombat
Digitális
A digitális az adatokat diszkrét, nem folytonos módon tárolja és továbbítja, szemben az analóg mód folyamatos adatrögzítésével. Ez azt jelenti, hogy a közvetíteni, tárolni kívánt adatokat, legyenek azok diszkrétek (számok, betűk, szimbólumok) vagy folyamatosak (hang vagy kép) átkonvertálja bináris számrendszerbe. Ebben az esetben olyan elektronikus vagy optikai pulzusok továbbítják az információt, amelyek a logikai 1 és 0 különbségén alapulnak: 1 azt jelenti, hogy van jel, a 0 a jel hiányát jelzi.
A digitális elven alapuló jeltovábbítást előnye az analóghoz képest az, hogy több információt képes továbbítani a bináris rendszernek köszönhetően, és a minőség is sokkal jobb, mint az analóg rendszerek esetében. A digitális jel korlátai a felbontás és a sávszélesség, de ez a továbbított információ minőségén nem mindig ront: a bináris kódolásnak köszönhetően a részletek gazdagsága megmarad.
2011. február 18., péntek
Címkefelhő
A címkefelhő az adott weboldalon használt címkék gyűjteményét jelenti, amelyet súlyozott listának is neveznek, mivel a leggyakrabban használt tagek általában kiemelve (félkövér és nagyobb betűmérettel szedve) jelennek meg. Célja az oldal tartalmának címszavakban való ismertetése, a látogató ezek alapján már körülbelül tájékozódni tud tematikáról.
2011. február 17., csütörtök
Hotspotok Somogy megyében
Somogy megyében a következÅ hotspotok találhatóak.
Hotspotok Somogy megyében nagyobb térképen való megjelenítése
Név | Cím | Típus | ||
Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola | 7400 | Kaposvár | Pázmány Péter sétány 17. | Iskola |
Kapos Hotel | 7400 | Kaposvár | Ady Endre út 2. | Hotel |
Borostyán Hotel és Kávéház | 7400 | Kaposvár | Rákóczi Ferenc tér | Hotel |
Kaposvári Egyetem | 7400 | Kaposvár | Guba S. utca 40. | Iskola |
Palace Kaposvár | 7400 | Kaposvár | Berzsenyi Dániel utca 1-3. | Mozi |
T-Pont | 7400 | Kaposvár | Damjanich utca 2. | Üzlet |
MOL | 7500 | Nagyatád | Lábodi út | Benzinkút |
Atád-Computer Kft. Számítástechnikai Szaküzlete | 7500 | Nagyatád | Aradi utca 2. | Üzlet |
MOL | 7570 | Barcs | Erkel Ferenc utca | Benzinkút |
Dráva Elektro Comp | 7570 | Barcs | Köztársaság út 57. | Üzlet |
BM Hotel Aranypart | 8600 | Siófok | Beszédes József Sétány | Hotel |
Balatonszéplak Üdülõszálló | 8600 | Siófok | % frissül.